2013. február 2., szombat

Hugi névnapi rózsaszín szettje

Igen rózsaszín :)
Nem gondoltam volna, hogy ennyire megbarátkozok ezzel a színnel.
Emlékszem először rokonság szaporodás miatt kerültek rózsaszín gyöngyök a táramba, és azóta nincs megállás, csak gyűlnek-gyűlnek :)

Tehát mivel Hugimnak sok-sok ékszere kezd lenni (szemben velem, akinek a saját gyűjteményét is illene már fejleszteni :) , rózsaszín mellett döntöttem, és egy igen csajos elegáns szett lett belőle.



A medál rivoli peyote befoglalásból indult, és egy ilyen szép virág medál lett belőle. 
 
A füli szív alakú rivoli, peyote befoglalása, meg is szenvedtem vele, ha tehetem kör rivolit veszek, de ebből a színből, ami illett a nyaklánc medáljához, csak ilyen alakban találtam.

A karin sokat agyaltam, majd szétnéztem a letöltött mintáim között, és ott találtam meg az igazit, ami alapján készült - Bracelet maille gourmette Marie Cybertől.

Megjegyzés: Sógorral tudat alatt jól összebeszéltünk, mert tőle szép pulcsikat kapott, amik között volt egy rózsaszín is :))

Nyakláncok vegyesen

Szeptemberre elég sok nyaklánc elkészült, így együtt megmutogatom őket:

Végre eldöntöttem, milyen nyaklánc illik hozzá.


Vonaton készült kétoldalas ásvány-gyöngy nyaklánc.


És itt a párja, hóobszidián ásvány befoglalva dróttal, gyönggyel.


Furi színű kék nyaklánc :)


Kétoldalú zöld nyaklánc.


Mézmedálhoz, rendes gyöngy nyaklánc illett.


Munkahelyi nyaklánc lett belőle (T-s színek :)

Megtaláltam a szívmedálomnak is a nyakláncát.



Régóta befejezésre váró türkiz medál végre elkészült.

Állati jó nap

Szeptemberben sor került egy harmadik alkalommal megrendezésre kerülő eseményre :)
Ez a szanki állati jó nap volt, melyen megjelent a falu apraja-nagyja, és sok-sok motoros/motor-nélküli , állati csoda.

Íme pár kép:



 A strucc tojás gömbölyödést takar :)




Igen, többek között én is ott voltam (pont középen),  és lehetett velem memória karkötőt, és szerencse fát gyöngyözni :)
Nagy siker volt, és én is nagyon élveztem, tuti, hogy jövőre sem hagyom ki, tehát aki szeretne szeptemberben egy csodás napot eltölteni Szankon, annak ajánlom az Állati jó napot :))

Nyaklánc rendelés

Majdnem elfelejtettem, hogy munkatársam nyáron rendelt egy fekete-ezüst nyakláncot, mivel az előző fehér nem mutatott jól fehér felsővel.

Íme a nyaklánc:
Medál minta: Keresztszemes Magazin - Dobos Éva - alapján.